7 mesterséges intelligencia trend, amire érdemes figyelni

A mesterséges intelligencia a jelen és a jövő egyik legmeghatározóbb technológiája. Egy rohamosan fejlődő terület, ami idővel az élet minden területén igen nagy szerepet kaphat, a munkában és otthonunkban egyaránt. A mai bejegyzésben összegyűjtöttük, hogy mi a 7 legerősebb mesterséges intelligencia trend.

Mi az a mesterséges intelligencia?

mesterséges intelligencia (MI, artificial intelligence, AI) célja, ahogy a neve is mutatja, hogy az emberi képességekhez hasonló tudást ruházzon át gépekre, ilyen módon egy mesterséges intelligenciát hozzon létre. Az átruházott tudás igen sokrétű lehet, ide tartozik például a tanulás képessége, a tervezés és a kreativitás is.

Ennek birtokában a gépek képesek a környezetet detektálni, érzékelni és mérni a környezeti tényezőket, ezek alapján pedig a fennálló helyzetet az elvárthoz közelíteni, vagyis problémát megoldani. Működésének alapja a folyamatos információáramlás, az adatok rögzítése és elemzése. A mesterséges intelligencia nemcsak a jelenben létezik, hanem az idő perspektívájában is értelmezhető, az ezzel felruházott gépek ugyanis képesek a korábbi lépéseik elemzésére és ezek alapján a következők módosítására, vagyis a tanulásra.

Alapvetően két típusát különböztetjük meg, van a szoftveralapú mesterséges intelligencia, ilyen például a képelemző szoftver, a beszéd- és arcfelismerő szoftver, illetve van a fizikai megjelenés, ebbe a kategóriába tartoznak a robotok, az IoT, az önvezető járművek.

A mesterséges intelligencia térnyerése

Iparáganként változik, hogy a mesterséges intelligencia mennyire integrálódott. Az Eurobarometer felmérése szerint az európaiak alapvetően (61%-uk) pozitívan gondolkodnak az MI-ről, 88%-uk azonban tart attól, hogy nem megfelelően kezelik ezeket a megoldásokat.

A McKinsey Global Survey on AI felmérése szerint a tavalyi évben a válaszadók 56%-a nyilatkozta, hogy legalább egy MI megoldást használ, ezek leginkább olyan területekhez köthetők, mint a szolgáltatások optimalizálása, a termékek MI alapú fejlesztése és az ügyfélszolgálatok automatizálása, illetve nem elhanyagolható az a felhasználás sem, aminek célja a marketingköltések csökkentése.

A mesterséges intelligencia tehát egyre nagyobb teret nyer. Nézzük, mi az a 7 mesterséges intelligencia trend, amire érdemes odafigyelni!

7 mesterséges intelligencia trend

Az MI már néhány évtizede itt lebeg a levegőben, az igazán robbanásszerű elterjedése az előttünk álló évekre prognosztizálható. Vegyük sorra, milyen trendeket hoz magával a technológia fejlődése!

A biztonság szolgálatában

A mesterséges intelligencia alkalmazása a biztonság területén már most is bevett szokás, gondoljunk csak az arcfelismerő és hangazonosító szoftverekre, ez azonban a jövőben még inkább erősödni fog.

A modern technológia révén a téves riasztások száma csökkenthető, egy videós rendszer például képes azonosítani a különféle objektumokat, így csak akkor ad jelzést, ha valóban rendellenességet észlel. Mivel azt figyeli, hogy mi az, ami a szokásostól eltér, hatékonyan tudja azonosítani a veszélyeket.

A videós megfigyelés mellett hatalmas perspektíva rejlik a hangfelismerésben is, ezzel a személyazonosságot lehet igazolni. Az elv hasonló, mint az Alexa esetén, a rendszer képes felismerni, hogy a hang, amit hall kihez tartozik és jogosult-e a hozzáféréshez.

Adatbeszerzés külsős féltől

A mesterséges intelligencia alapja az adat. Annál pontosabban tud működni, minél több adatra támaszkodhat. A nagy vállalkozások számára ez nem okoz problémát, a kisebbeknél azonban annál inkább. A különbség kiküszöbölése érdekében sok kisebb vállalat kényszerül arra, hogy külső forrásból pótolja az adatokat.

Valós idejű videófeldolgozás

A videók valós idejű feldolgozása igazi mérnöki kihívás, a mesterséges intelligencia azonban ebben segítséget nyújthat. A neurális hálók, a felhők és a szoftverek integrálásával ehhez megfelelő alapot lehet létrehozni. A videók tekintetében fontos trend a háttéreltávolítás, elmosás is, ami szorosan kapcsolódik a videókonferenciák technikai hátterének tökéletesítéséhez.

Tartalomgyártás, szövegalkotás

A mesterséges intelligencia kifejezetten jó minőségben tud képeket, hangokat és szövegeket generálni, olyannyira, hogy az eredmény sokszor megkülönböztethetetlen az ember által létrehozott tartalomtól.

A szövegalkotás területén a legfontosabb szerepet az Natural Language Processing (NLP) játsza, aminek számos nyelvi modellt köszönhetünk. Ezek közül egy például a BERT, amit a Google a keresőmotorokban használ.

A tartalomalkotáshoz szorosan kapcsolódnak a chatbotok, amik képesek tanulni, tökéletesedni, és idővel alkalmasak arra, hogy átvegyék az ügyfélszolgálat bizonyos szerepeit. Ez a trend már most is jelen van, gyakran találkozhatunk vele bankolásnál, az egészségügy területén, de egyszerű weboldalakon is. Az automatizáció iránti igénynek köszönhetően a jövőben a chatbotok térnyerésére lehet számítani.

Minőségbiztosítás támogatása

Meghatározó AI trend a minőségbiztosítás. A gyártás során végzett automatizált ellenőrzéssel a vállalatok igen jelentős mennyiségű időt és pénzt takaríthatnak meg. Ennek során egy kiépített rendszer figyeli a termékhibákat, de képes lehet a reptéren a csomagok átvizsgálására, sőt, akár az atomerőművek ellenőrzésére is.

Etika felértékelődése

Ahogy teret kap az új technológia, ezzel párhuzamosan jelenik meg a szabályozásra vonatkozó igény is, elvben legalábbis biztosan. A mesterséges intelligencia számos emberi jogi kérdést felvet, aminek etikai és jogi vonatkozásaival egyre több kutatás foglalkozik.

Kód nélküli MI platformok térnyerése

A mesterséges intelligencia alkalmazása jelentős anyagi ráfordítást, időt és tapasztalatot igényel. Éppen ezért van létjogosultsága a kód nélküli, úgynevezett low-code/no-code platformok megjelenésének. Ez az AI trend a technológia demokratizálódásához járul hozzá a könnyű használat segítségével, a projektekre jellemző lesz a gyors megvalósítás, a teljesítmény növelése, a fejlesztési költségek pedig lecsökkennek. Ez soha nem látott fejlődést idézhet elő ezen a területen.

A mesterséges intelligencia fejlődéséről többféle szcenárió is olvasható, amelyek más-más aspektust állítanak a középpontba. Abban azonban minden szakember egyetért, hogy az MI itt van, az életünk része már most, és ez a jövőben még inkább így lesz. Ahogy fejlődik a technológia és annak az ágai, úgy lesz egyre nagyobb jelentőségű a privát és a szakmai világunkban. Az AI jövője, hogy végső soron a bevételnövekedés és a költségcsökkentés eszköze legyen. A ma még fikciónak tűnő, sci-fibe illő jelenetek rövid időn belül valósággá válhatnak, erre pedig mind tudásban, mind technológiában, mind pedig lelkileg érdemes felkészülni.

A Bixpert a mestersége intelligencia üzleti alkalmazását támogatja. Segítjük a cégeket abban, hogy elinduljanak a modernizáció útján, hogy a haladók és ne pedig a lemaradók táborához tartozzanak. A döntés a te kezedben van? Készen állsz a változásra?

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?